Tippek anyukáknak anyukáktól

babaláb

A legtöbben akik itt vagyunk anyukák vagyunk, vagy azok szeretnénk lenni. Esetleg mind a kettő, mert szeretnénk több babát. De mennyire kell átszervezni az életünket? Vajon mire készüljünk agyban-lélekben?

Egy kisgyerek mindig kihívás. Fél éves koráig kinek-kinek hogyan alakul, de a többszöri éjszakai kelés okozhat nehézséget, miközben a napközbeni hosszú alvási szakaszok alatt az anyuka szabad (hahahaha). Később a külön főzés, majd a gyerekprogramok jelentenek igazi kihívást. Nyáron könnyebb, hiszen a jó idő sok programot tesz lehetővé. Ugyanakkor az időhiány, vagy épp a fáradtság a legnagyobb kihívás az anyukáknak. Hála Istennek a csapatban vannak kreatív anyukák, akik most tippeket is adnak neked.

Mivel alapkoncepciónk az időtakarékosság, ezért nagy segítség a racionális edzésidő (30-60 perc) és az ésszerű ételkészítés.

Andrea, aki az egyik leglelkesebb követőnk 4 gyermek édesanyja. A program legeleje óta lelkesen követ minket, betart mindent, és 3 ruhaméretet dobott le pár hónap alatt. Jelenleg 52 kg, és ennyi legutóbb a saját esküvőjén volt. Azóta egy elfoglalt férje, és 4 aprósága aranyozza be a nem kis mértékben elfoglalt életét.

Hadd idézzek tőle:
“Igazad volt amikor személyesen találkoztunk, már 36os a méretem, nem a 38 🙂 Újabb ruhatárcsere, a férjem örül… ” (42-44ről indultunk)
“Mennyit edzem? Amennyit kell aznap. Kb 30-45 percet”
“Ne hülyéskedj, a legjobb dolog 4 gyerek mellett a kinyomtatott étrend. Így egy fejfájással kevesebb. Főleg, hogy gyerekbarát receptek”
“ Nyaralás alatt nagyon hiányzott a megszokott rutin.”
“Amíg a srácok reggeliznek én tornázom. Kardió: szabadban szaladgálni velük/utánuk, esetleg együtt megyünk úszni”
“Mivel szeretnék minél tovább egészségesen velük lenni, így ez nekem a legnagyobb motivációm. Az, hogy ebben a szellemben nőnek fel pedig evidens. Arra neveljük őket, hogy megbecsüljék az egészségüket. És erre ez a legjobb módszer.”
“Időnként amiből lehet többet főzni, esetleg lefagyasztani azt alkalmazom, és előre főzök, sütök. Nyilván pl a fagyik ilyenek, vagy éppen a szószok egy része.”
“Egyik étel a másikká alakítható. Ha egyiknek csirke kell rizibizivel, nekem csirke van zöldkörettel, a másiknak pedig főzelékkel. A desszertekkel szintén szuperül lehet játszani.”
“Úgy fogytam, hogy mennyiségre többet eszek, mint előtte. De normálisan, az én leterheltségemnek való az étrendem, így nem akarok nassolni, még édességet sem.”
“Személy szerint inkább este vagyok aktív. Napközben előkészítem az alapanyagokat, kiolvasztom amit kell, este pedig összerakom az ételt. Nyilván amíg fő, akkor is tudok edzeni, vagy a férjemmel lenni. Az elkészítésük egyszerű, max a főzés-sütés idő az, ami kicsit hosszabb, de az nem zavar, van mit csinálnom.”
“Bevásárló lista: zseniális!!! Tudod mennyi időt spórol? És persze pénzt is, mert felesleges dolgokat nem veszünk.”

 

Saját tippjeim:

Az én kicsikém ezt látja, neki nem furcsa, ha miközben ő játszik mellettem, én 30-45 percet tornázok. Kicsi korától számolja a guggolásaimat. Eredetileg csak egyig tudott, ma már így hangzik: egy, öt, hét, hat, tíz. 🙂 Sokkal előrébb nem vagyok, és ha épp nem koncentrálnék tuti jót nevetnék. Ne gondold, hogy őtőle veszed el az időt, mert ha ezt látja, kis idő múlva csinálja majd veled a könnyebb mozdulatokat, alap lesz a mozgás neki, és ezzel a legnagyobb dolgok egyikét tanítod meg neki játékosan, amit csak tudsz: az egészségtudatosságot. Ráadásul pár év és együtt sportolhattok (az idő pedig olyan gyorsan telik!). Ha főzöl és azt látja, ugyanezt éred el. Nálunk vicces, de a kislányom csak a házilag sütött egészséges kenyeret szereti, rajong a sok zöldségért. Jó volt látni, hogy kiránduláskor, amikor körülötte a gyerekek édességgel és fagyival rohangáltak, ő visszatette a kekszet a zacskóba, amikor meglátta a répát és uborkát amit felszeleteltem neki otthon. 🙂

 

Egyéb tippjeim:

– Séta. A legjobb. Ne ülj le a padra, menj ameddig bírsz. Akár 10 km is lehet belőle egy délelőtt.
– Ha a baba elaludt séta közben elő az ugrálókötéllel!, esetleg a TRX szalaggal, ha már gyakorlottabb vagy.
– Jó idő esetén dobj be egy vastagabb plédet a babakocsi aljába, és ha park mellett (vagy a szerencsésebbek még természetközelibb helyen élnek), akkor az okostelefonon tudod követni az aznapi edzésedet. A plédet terítsd stabil helyre, nehogy megsérülj, és mehet is a torna. Mozgás, tüdőtisztítás és gyereksétáltatás egyben.
– Játszatok egy kis dombra lelcsücsülünket. Guggolj te is vele.
-Homokozás közben is lehet azért sok mozdulatot csinálni. A lényeg, hogy tudj rá is figyelni.
-Emelgesd sokat, akár guggolj is vele. Figyelj a szabályosságra.
-Nálunk a nagylány egyedül akar már enni, de legyek ott mellette. Remek alkalom vagy 100 guggolás megcsinálására. Vagy kitörések? Vagy székreülés?
Ugye, hogy mennyi holt-idő van amit ki lehet használni? Írjatok nekünk nyugodtan újabb tippeket amiket kipróbálhatunk 🙂