Rezveratrol… új titok a PCOSben?

wine

A University of California, San Diego, USA, egy igen érdekes tanulmánnyal állt elő októberben, amit itt olvashattok. Számomra az egész napomat jobbá tette és el is határoztam, hogy beszerzem a rezveratrolt és beépítem a napi étrendkiegészítőim közé. De miért is?

A kutatók egy dupla vak, placebó kísérletet vittek véghez. Sem a kezelőorvos, sem a beteg nem tudta, hogy hatóanyagot kap-e vagy placebót a vizsgálat ideje alatt.
A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy hogyan hat a rezveratrol, egy természetes polifenol a PCOS egyik fő “oszlopának” tekintett hiperandogenizmusra. A laborkísérletek már korábban azt mutatták, hogy a rezveratrol képes csökkenteni az androgén hormonok termelődését, de most végre embereken is bizonyossá vált.
34 PCOS-ben szenvedő hölgyet vontak be a kísérletbe, akik megfeleltek a Rotterdami Kritériumoknak. Közülük 30 fejezte be a 3 hónapos vizsgálatot. Akik rezveratrolt kaptak a vizsgálat során, azok szájon át napi 1500 mg rezvertarolt szedtek 3 hónapon keresztül, majd eredményeiket összehasonlították a kiindulási véradatokkal, és persze negatív kontrollnak ott voltak a placebót szedett nők.

A vizsgálat egyszerre nagyon lelkesítő és reménykeltő eredménnyel zárult. A napi 1500 mg rezveratrolt szedő nők körében 3 hónap után a következő eredményeket tapasztalták:

  • A totál tesztoszeron szint 23.1%kal csökkent.
  • Ezzel párhuzamosan 22.2%-kal csökkent a DHEAS (dihidroepiandroszteron-szulfát) szintjük.
  • Az éhomi inzulinszint 31.8%-kal csökkent.
  • Az Inzulinérzékenységi Index 66.3%-kal nőtt.
  • A gonadotropin hormonok, a lipid profil, néhány gyulladási faktor, és az endothel funkciók nem változtak szignifikánsan.

Arra a következtetésre jutottak, hogy a rezveratrol csökkenti a vérben a totál tesztoszteron és a DHEAS szintet, aminek valószínű, ha más nem legalább részben az egyik oka az inzulinszint csökkenése és az inzulinérzékenység növekedése. Emiatt a rezveratrol számos új kísérlet tárgya lesz várhatóan.

 

Valójában ezzel a rezveratrol képes felvenni a versenyt a fogamzásgátlókkal és a metforminnal is. Jó hírnek tűnik. Mi a bökkenő?

A vizsgálatot nagyon kicsi betegszám mellett hajtották végre. Az eredmények tükrében senkinek nem lehet orvosilag javasolni a rezveratrolt egyelőre, ugyanakkor várhatóan a rendkívül jó eredmények miatt nagyon sok tanulmány fog a közeljövőben születni ezzel kapcsolatban.

 

Jöhet a vörösbor? Az igazság az, hogy ha borban mérnénk az 1500 mg rezveratrolt, akkor irgalmatlan sokat kellene innunk. 🙂 Kb 100 üveg vörösbort naponta. Mondanom sem kell, hogy metformin mellett eleve az alkohol is majdhogynem tiltólistás, de a diétába nem fér bele még a napi fél üveg sem, az is tuti.

A napi ajánlott vörösbor mennyisége még egészséges emberek esetében is 6 pohár(175 ml/pohár)/hét, ami nyilván kerülendő metformin mellett és nagyon mérsékelt PCOS esetén az alkoholtartalom miatt. Ha viszont alkalomadtán megkínálnak és elfogadjuk akkor az legyen vörösbor.

Meg maradnak az étrendkiegészítők, és az izgalom a további vizsgálatokra várva.